Expedíciónak azt nevezhetjük, amikor a hegymászó csapat hosszabb időre, jelentősebb logisztikai előkészítéssel, rendszerint távoli vagy nehezen megközelíthető helyszínen egy összetett cél leküzdésére indul. A csapat rendszerint repülővel jut el az adott ország valamely nagyvárosába, majd teherautóval, terepjárókkal az utolsó településig. Innen teherhordók és hátas állatok segítségével szállítják a felszerelést az úgynevezett alaptáborig, ahol kényelmesen berendezkednek. Az alaptábor felett a hegymászók köteleket rögzítenek, lépcsőket vágnak a hó- és jégfalakba, majd kiépítik, egyre feljebb, az újabb és újabb táborokat, napjainkban ezek száma általában 2-4. Ezt hívjuk táborláncos hegymászásnak. Minden tábor az alatta lévőtől, végső soron az alaptábortól kapja ellátmányát. A legfelső táborból a hegymászók egy erre kijelölt kicsiny csapata egy nap alatt elérheti a csúcsot, és még aznap visszatérhet a legfelső táborba.

Az expedíciós hegymászáson belül egy idő után megjelent egy sportosabb, úttörő irányzat is: a sportág élenjáró képviselői gyakran próbálkoznak nyolcezer méter feletti csúcsok elérésével „alpesi stílusban” – azaz a táborlánc, rögzített kötelek, magashegyi teherhordók és oxigén igénybevétele nélkül – időnként szólóban, járatlan útvonalakon.

A világon összesen 14 hegycsúcs magassága haladja meg a 8000 métert. Ezek mindegyike egy gigászi gyűrődés-lánc mentén – a Hindukus, Karakorom és Himalája hegységek vonulatában – található, Közép-Ázsiában.

A magyar hegymászó sport eddig hét 8000 méter feletti csúcs megmászásával büszkélkedhet - lásd a "8000-esek" almenüpontban!