AZ EXPEDÍCIÓ CÉLKITŰZÉSEI

Az expedíció fő célja az Everest első magyar – oxigénpalack nélküli – megmászásának megvalósítása volt. Természetesen mindenek előtt egy biztonságos, balesetmentes expedíciót álmodtunk meg.

Az AHICO Everest (2006) Expedíció 2006. március 31-én vette kezdetét.

Elveink közé tartozott, hogy – az oxigénpalack mellőzésén kívül – sem sherpa hegymászókat, sem előre kiépített táborláncot nem veszünk igénybe. (Tehát táborainkat magunk építjük ki.) Az expedíció magyar résztvevője, Klein Dávid mellett Joby Ogwyn amerikai hegymászó volt még a csapat tagja. Az ő célja egy új gyorsasági világrekord felállítása volt.

Dávid és Joby eredetileg úgy tervezték, hogy az akklimatizáció során együtt mozognak a hegyen. Stratégiájuk végül a helyszínen úgy alakult, hogy Joby nem használt hegyi táborokat, így Dávid saját táborláncát önállóan építette ki, és az egyes táborok között önállóan mozgott. Dávid május 16-án próbálta meg elérni a csúcsot, a tibeti (északi) oldalról. 8450 méterig jutott (oxigénpalack nélkül), azonban az erős szél és a mély hó visszafordulásra kényszeríttette.

Az expedíciót Joby és Dávid dokumentálták – filmfelvételeket és fényképeket készítettek.

Expedíciónk fő támogatója az AHICO AIG Life Biztosító.

Expedíciónk hivatalos neve: AHICO Everest (2006) Expedíció. Tisztelettel arra kérünk mindenkit, hogy expedíciónkra kizárólag annak teljes nevét használva hivatkozzanak, ezzel is segítve, hogy szponzori kötelezettségvállalásainknak eleget tegyünk.

AZ ESEMÉNYEK NARRATÍV LEÍRÁSA – KLEIN DÁVIDTÓL

Rövid kathmandui tartózkodás után, április első napjaiban átléptük a kínai határt és fokozatos emelkedésekkel (terepjárókkal) megközelítettük az 5300 méteres Alaptábort (AT).

Ebben az időszakban (mely az alacsony magasságú akklimatizáció időszaka) legfontosabb feladatunk szervezetünk reakcióinak megfigyelése, egészségünk megőrzése volt: az akklimatizáció enyhe rosszullétekkel, émelygéssel, fejfájással járhat. Tibet levegője rendkívül száraz, nyálkahártyáink irritálódhatnak, sérülhetnek.

Az Alaptáborból – néhány napi várakozás után – jakok segítségével szállítottuk fel felszerelésünket az Előretolt Alaptáborba (EAT, 6400 m). Ez két napot vett igénybe. Kis létszámú expedíció lévén Alaptáborunkat teljesen felszámoltuk.

Az EAT-ban néhány napig akklimatizálódtunk. Engem a viszonylag gyorsan elért nagy magasság megviselt (orrjárataim sérültek, fejfájással küzdöttem, gyengének éreztem magam), ezért – valamint egy beköszöntő hosszabb rosszidő okán – puja (áldó) szertartásunk után, április 19-én visszavonultam az Alaptábor környékén található tibeti sátorfaluba. 20-án Joby-val visszavonultunk a 4300 méteren található Tingribe (tibeti kisváros), ahol kivártuk az időjárás változását.

Május 1-én (Tingriből visszatérve) megkezdtem táborláncom kiépítését az EAT felett. Mivel Joby mászó stratégiája eltért az enyémtől (nem használt táborokat), ezért táborláncomat önállóan építettem ki és a hegyen is önállóan mozogtam.

Erőm és vitalitásom visszatért. A hegynek ezt az oldalát újra értékeltem (lásd összehasonlító fejezetemet), a nehézségek ellenére azonban jól haladtam: 7-ére állt az 1-es (7000 m) és 2-es (7900 m) Táborom (ez utóbbi deponálva, nem felállítva). Az 1-es magasságát háromszor értem el (kétszer aludtam ott), a kettesét egyszer. (Nem számolva a később megkezdet csúcstámadást, amely során még egyszer elértem az 1-es és 2-es táborokat.) Egészségem nem romlott még le, eljött az idő, hogy visszavonuljak egy csúcstámadás előtti pihenésre.

Három alaptábori pihenőnap után (miután megkaptam a meteorológia pozitív előrejelzését) visszatértem az EAT-be. 14-én az 1-es táborba, 15-én a 2-es táborba másztam fel. A lehető legkevesebb felszereléssel mozogtam, így hálózsákot nem használtam: piheruhámban pihentem, jórészt napközben, és éjjelente, 2-3 órai indulással másztam. Így az erős napsugárzást is elkerültem. (Ami ebben a magasságban – a rendkívül ritka légkör miatt – tompaságot, erőveszteséget, levertséget, valamint súlyos égési sérüléseket okozhat.)

Csúcstámadásomat május 15-én 20:00 körül indítottam, 7900 méterről. 8200 méterig egyenletes, erős tempóban jutottam el. Itt egy üres raktársátorban rövid időre megpihentem, majd folytattam utamat 8300 méterre, ahol újból pihentem 1-1,5 órát. 8300 méterről egy sziklagörgeteges hegyoldalban másznak a hegymászók, majd 8500 méter körül érik el a csúcsgerincet.

Sajnos az éjszaka folyamán a szél egyre erősödött (valamint a korábban leesett friss hó és a rendkívüli hideg is gondot jelentett), így 8450 méter körül a visszafordulás mellett döntöttem. Úgy éreztem, a körülmények nem optimálisak egy biztonságos csúcstámadás kivitelezéséhez. 8300 méteren fontolgattam egy azonnali, újabb csúcstámadás lehetőségét, de a kései órára való tekintettel ezt elvetettem. (Ha – teszem azt – 9 és 10 óra között indultam volna el újra, akkor a csúcsot szinte bizonyosan késő délután vagy kora este, nagy valószínűséggel sötétedés után, értem volna el. Az éjszakai lejövetel kockázatosnak tűnt, és nagyon valószínűnek tartottam, hogy fagysérülést szenvednék.) A következő órákban szakaszosan visszavonultam EAT-be, amit kora délután értem el.

Az EAT-t 18-án hagytuk el, és még aznap továbbindultunk terepjáróval Tingribe.

AZ IDŐJÁRÁSRÓL

Az időjárás minden hegymászó expedíció számára döntő tényező. A táborok kiépítése és az akklimatizáció során viszonylag stabil (nem feltétlenül tökéletes) időre van szükségünk: a hóviszonyoknak megfelelőnek kell lenniük a biztonságos és hatékony haladáshoz, a szél nem lehet viharos erősségű. Ráadásul az időjárás különböző magasságokban különböző körülményeket alakíthat ki.

A csúcstámadás időszakában szigorúbbak az elvárásaink az időjárással szemben: oxigénpalack nélkül 8000 méter felett csak akkor tanácsos mozogni, ha a szél minimális erősségű, az időjárás pedig stabilnak ígérkezik elég hosszú ideig ahhoz, hogy a csúcsot elérjük, majd visszavonuljunk egy alacsonyabb táborba.

Az expedíció hatékonyságát hatványozottan növeli egy jó meteorológiai szolgálat, amely előrejelzésekkel lát el minket. Mi ezeket az előrejelzéseket Pártai Luciától kaptuk.

A teljesség igénye nélkül szeretnék néhány megállapítást tenni az időjárással kapcsolatban az idei, 2006-os tavaszi szezonra vonatkozóan.

• Az expedíció kezdetétől az volt a szakértők véleménye, hogy a monszun (ami a mászó tevékenységek végét jelenti a Himalájában) a megszokotthoz (június eleje) képest korábban érkezik majd.
• Korábbi évek tapasztalata azt mutatta, hogy a drasztikus időjárás-változások rendszerint késő délután vagy estefelé következnek be. (Ez rendszerint azt jelenti, hogy a havazás, szél ilyenkor válik intenzívebbé.) Ez idén korábbra tolódott: egy-egy stabilnak, szél- és csapadékmentesnek induló nap nagyon gyakran a déli órákban változott csapadékos, szeles nappá. Ezt figyelembe kellett vennem mozgásom megtervezésekor. (Például a csúcsmászás napján a legkésőbbi visszafordulási idő kijelölésekor.)
• Megint csak korábbi évek tapasztalataira alapozva azt vártuk, hogy a szezon második felére az időjárás felmelegszik. Ez idén az északi oldalon csak mérsékelten volt tapasztalható. (Például 15-e és 16-a rekord hideg napok voltak a hegy magasabb régióiban.) Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy – a meglehetősen magas halálozási arány mellett – rendkívül sokan szenvedtek súlyos fagysérülést az északi oldalon.

A TIBETI ÉS A NEPÁLI NORMÁL ÚTVONALAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Elöljáróban annyit mondanék, hogy korábban – leírások és beszámolók alapján, valamint bizonyos ismert földrajzi tulajdonságokat összevetve – hittem, hogy a két normál útvonal adottságai, előnyei és hátrányai, kölcsönösen „kioltják” egymást, így az egyik oldal nagyjából ugyanannyi lehetőséget kínál a feljutásra egy magányos, oxigénpalackot igénybe nem vevő hegymászó számára, mint a másik. Ez a véleményem – az AHICO Everest (2006) Expedíció tapasztalatai alapján – megváltozott. Érveimet és értékelésemet alább olvashatják.

Megközelítés

A nepáli (déli) oldal  alaptábora a Khumbu-gleccser egy meredek letörésének (jégesésének) tövében, egy oldalmorénán található, nagyjából 5300 méteren. Ide egy mélyen bemetszett völgyrendszeren – a Solo Khumbu-völgyön – keresztül juthatunk el. Ez egy több mint egy hetes túra, dús vegetációjú környezetben, kicsit több mint 2000 méterről kiindulva. Az ösvény, a környezet és az időjárás nem jelentenek kihívást a túra során, esténként pedig jó minőségű fogadókban szállunk meg. Ez ideális körülményeket – környezetet, fokozatos szintemelkedést, táplálkozást, mozgást – biztosít az akklimatizáció legkritikusabb időszakában.

A tibeti (északi) oldal  alaptábora a Ronbuk-gleccser áttörésénél, szintén nagyjából 5300 méteren található. Ezt az alaptábort azonban terepjáróval közelítjük meg, Kathmanduból kiindulva 3-4 nap alatt. Ez az időszak nemcsak kevés az akklimatizációra, de a terepjáróban töltött idő sokkal kevésbé kedvező az akklimatizációnak (rendkívül poros terepen haladunk, tétlenül töltjük az időt). A Tibeti-plató maga átlagosan 4000 méternél magasabb, így ha ide terepjáróval érkezünk, úgy az akklimatizáció kritikus fázisát hanyagoltuk el. Ez a vidék rendkívül szeles, vegetációban szegény, a levegő pedig száraz és hideg.

Az alaptáborok elhelyezkedése

A nepáli oldalon az alaptábor 5-10 percre helyezkedik el a tényleges mászó-útvonal kezdetétől. Bár a tábort gleccseren alakították ki (ez előnytelen, hisz a talaj hidegebb és alakja is változékony), a sziklatörmelék-takaró azonban elég lehetőséget biztosít megfelelő platformok kialakítására, sőt, rendszerint elegendő gleccservíz reked meg az alaptábor környékén ahhoz, hogy ne legyen szükség olvasztásra. A tábor meglehetősen szélvédett, valamint lehetőséget biztosít arra, hogy a hegymászók visszavonuljanak gyalogosan a Solo Khumbu völgyrendszer alacsonyabb, oxigénben dúsabb falvaiba néhány órán belül. (Pangboche falu dús vegetációjú környezetben, nagyjából 4000 méteren fekszik és néhány órás sétával elérhető.) Ez sokkal hatékonyabbá teszi a csúcstámadás előtti pihenőnapokat.

A tibeti alaptábor nem gleccseren, hanem sziklás földön kerül kialakításra és terepjárókkal megközelíthető. Viszont rendkívül szeles, kietlen, és – fő hátránya – több, mint huszonöt kilométerre fekszik a tényleges mászó-útvonal kezdetétől. Gyalogos visszavonulásra alacsonyabb régiókba nem nyújt lehetőséget. Terepjáróval (ami elég költséges) vissza lehet térni Tingri városkába (4300 m), ez azonban egy elég hosszú kitérő, a városka kietlen és lehangoló, szeles, száraz és vegetációban rendkívül szegény. Miután az alaptábor a tényleges mászó-útvonaltól megerőltetősen távol esik (és a legtöbb csapat kényelmes Előretolt Alaptábort épít ki 6400 méteren), ezért a hegymászók hajlamosak idejük jórészét az EAT-ben tölteni. Ez a magasság nem alkalmas minőségi pihenésre.

A mászó útvonalak összehasonlítása

A nepáli oldal fő hátránya, hogy bizonyos logisztikai munkák szinte elengedhetetlenek az útvonal átmászásához: az alaptábor és az 1-es tábor között fekszik Khumbu-jégesés labirintusa. Ezt kötelekkel és létrákkal kell felszerelni. A Lhotse-fal „bekötelezését” is meg kell várnia a hegymászóknak, ami időbeni korlátozást jelent. Az egyes szakaszok azonban rövidebbek (és rendszerint meredekebbek), szélvédettebbek, mint a másik oldalon. Egy jó erőnlétben lévő mászó a 3-as (7200 m) táborból akklimatizációs túrát tehet a Déli-nyeregbe (7950 m, 4-es tábor), majd néhány órán belül az alaptáborban, logikus magasságban pihenhet.

A tibeti oldalon az egyes szakaszok rendszerint hosszabbak, kevésbé meredekek. Problémát jelent a szél és komolyabb gondot tud jelenteni egy korábbi havazás. A szakaszok monotonitása pszichésen is megterhelő tud lenni.

Csúcs-szakasz

A nepáli oldalon a csúcsszakasz egyértelműen 7950 méteren, a Déli-nyeregben kezdődik. Innen meglehetősen meredeken jutunk fel 8500 méterre, a Balkonra. Ez egyfelől nehézség, másfelől azt jelenti, hogy ez a terepszakasz rövidebb, valamint lefelé – kötelek mentén – rendkívül gyorsan teljesíthető. E felett a magasság felett – mindkét oldalon – gerincen haladunk. A tibeti oldal gerincszakasza azonban hosszabb.

A tibeti oldalon 8300 méteren tábort találunk. Ez – oxigénpalackos megmászás esetén – mindenképpen (akár perdöntő) előnyt is jelenthet. Palack nélkül azonban ódzkodnék attól, hogy bárkinek a huzamosabb pihenést ajánljam ebben a magasságban: mozgás hiányában magas a trombózis veszélye, agyödéma, gyengeség, motivációvesztés léphet fel. Mint pihenő állomás azonban ez a tábor a tibeti oldal egyik erénye.

8500 méter felett mindkét oldalon találunk egy-egy „híres nehézséget”: a nepáli oldalon a Hillary Step, a tibeti oldalon a Second Step állja utunkat. Mindkettőn mesterséges eszközök segítenek át minket.

Összefoglalva, a nepáli oldal csúcsmászó szakasza egyértelmű, meredekebb, gyorsabb.
 
EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE, KÖVETKEZTETÉSEK, TERVEK

Az expedíció során célkitűzésemet – az Everest első magyar palack nélküli megmászását – nem sikerült megvalósítanom.

Az expedíció során – végig egyedül mozogva a hegyen, táboraimat önállóan kiépítve – csúcstámadó helyzetbe kerültem és a csúcstámadás során hozzávetőleg 8450 méter magasságig jutottam el oxigénpalack használata nélkül. Ezt – vagy ennél nagyobb magasságot – a magyar expedíciós hegymászás történetében eddig három hegymászó ért el. (Részletek a mellékletek között.)

Ezzel az elért magassággal egyéni – palack nélküli – rekordot állítottam fel, s így a mászás során értékelhettem saját szervezetem reakcióit, teljesítőképességem határait. A csúcstámadás során mentálisan és fizikailag összeszedettnek éreztem magam. Hiszem, hogy a megfelelő időjárási körülmények között el tudom érni a csúcsot palack nélkül, esélyeim egy sikeres csúcsmászásra (pláne, ha azt a déli oldalon hajthatom végre) erősen megnövekedtek. Élve ezekkel a tapasztalatokkal, idei (és tavalyi) eredményeimre alapozva 2007 tavaszán – várhatóan Várkonyi László hegymászó barátom társaságában – újból megpróbálkozom a csúcs palack nélküli elérésével.

Tapasztalatokat szereztem a hegy északi oldalának sajátosságairól.

Joby Ogwyn nagyjából 8700 méteres magasságig jutott el, az Északi-nyeregbe vezető jéglépcsők beszállásától indulva egyetlen, 10 órás nekirugaszkodással. Ez a rendkívüli teljesítmény jelzi, hogy Joby valószínűleg képes a hegy megmászására egy lendülettel, megdöntve a jelenlegi – több, mint 16 órás – gyorsasági világrekordot.

SZPONZORAIM ÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK

Az AHICO Everest (2006) Expedíció névadó, fő szponzora az AHICO AIG Life Biztosító társaság volt. Támogatásukat azért is szeretném külön megköszönni, mivel tavaly, 2005-ös tavaszi próbálkozásom során is ők voltak a legjelentősebb támogatóm. Rendkívül etikus, empatikus szponzori magatartásról tettek tanúbizonyságot, amikor 2005-ös eredményeimet értékelve egy sikertelen csúcskísérlet után – belátva, hogy egy rendkívüli vihar kényszeríttet visszafordulásra – újból mellém álltak. Köszönöm!

További támogatóimnak, szponzoraimnak is köszönöm, hogy hozzájárultak az AHICO Everest (2006) Expedícióhoz:

• Tengerszem Sportbolt
• Pártai Lucia és az European Weather Service
• NetSoft Internetes Megoldások
• szabadban.hu (internetes média támogatónk)
• Sportpiac
• Hi Press
• Nemzeti Sporthivatal
• Amerikai Nagykövetség

Köszönöm szépen szüleim és családom támogatását, bíztatását. Mindent köszönök Paréj Zsuzsannának. Külön köszönet Hajnal Ágnesnek, fáradhatatlan sajtófelelősömnek. Várkonyi Lászlónak tanácsaiért és baráti támogatásáért. Valamint barátaimnak, ismerőseimnek, akik bíztattak és segítettek.